Nem szándékom divatblogot írni, képes se lennék rá, ahhoz sokkal mélyebben bele kellene ásnom magam az egészbe, követni és átlátni, ehhez se időm, se kedvem nincs, viszont rengetegen csinálják, nincs szükség még egy gyengébb verzióra. 

De amint elolvasom Vass Virág Vulevú című könyvét, össze fogom hasonlítani Rácz Zsuzsa Terézanyu folytatásával, és arra jutok majd, hogy előbbi majdnem pocsék, utóbbi viszont remekmű. Najó, nem akarok túlozni, de rengeteg nagyon feltűnő hasonlóságuk ellenére a Vulévút bár jó olvasni, semmilyen szempontból nem tudom értékelni, míg Terézanyu gondolatokat ébreszt, meghat, és megláttat valamit...

 A nyelvészeti pragmatika sokkal kevésbé érdekes, és némi tavaszi hangulatra vágytam a télben.....ezért..ezeket találtam. 

Szerintem elegántos, és sokkal szívesebben viselném, mint egy magassarkút.

Azt hiszem ez a kedvencem, igen bájos darab, kár, hogy lakkbőrből van. Ha egyáltalán bőr.

 Ez pedig egy kicsit felnőttesebb cipellő, gyönyörűek a színei, igazi tavasz.

Ez a legextrémebb, de ha választani kéne, egész bizosan őt venném meg. 

Sőt. Nagyon akarom ezt a darabot....

Ha már fölöslegesen megírtam tegnap ezt a cikket, felrakom ide, hátha sikerül a képeket is hozzá.

Áttérünk gömbölyűre?

Az amerikai V magazin,  a high fashion „bibliája” legutóbbi számát a pluszos méretet viselő hölgyeknek szentelte, így mindenki azt kérdezi: ez vajon azt jelenti, hogy eljött végre a „nagyobb” modellek ideje? Azért nem kell kétségbe esni, európai számozás szerint ez csak annyit jelent, hogy nem a 32-es, hanem annál nagyobb méretű ruhákat hordó hölgyek jönnek divatba.   

Az évek óta tartó vita végére tehetnének pontot a V magazin legújabb fotói, és ezzel a gömbölyű lehetne az új trendi forma. 

A jelenlegi legismertebb plusz méretű modell Crytal Renn, aki tavaly írt egy könyvet a modellek éhezéséről és az anorexiáról, végül inkább vállalt önmagát és méreteit. Amint feladta tini alakját, karrierje virágzásnak indult. 

Renn modellügynökséget is alapított, a kevésbé vékony lányok számára.

A kérdés számomra csak az, hogy 

1. mennyire ízlésesek ezek a képek?
ezt mindenki maga döntse el...

2. valóban a modellek formálják a közízlést?

Valamennyire biztosan, hiszen a kislányok a magazinokban látják a szép vékony modelleket, és rögtön azt hiszik, hogy ők bezzeg milyen csúnyák, a modellek pedig éheznek, és nem esznek gyakorlatilag, azért, hogy ilyen vékonyak legyenek, ez pedig nem egészséges, és be kéne tiltani, sőt.

De annak érdekében, hogy a nők elfogadják magukat úgy ahogy vannak, nem feltétlenül azt kellene tenni, hogy kövér nőket fényképeznek menő magazinok címlapjára.  Nem hiszem, hogy ez bármit megold.

A probléma szerintem sokkal összetetteb, és sokkal mélyebben gyökerezik ennél. Egyrészt vannak az anorexiás modellek, ez ellen a tervezőknek kellene tenniük, olyan lányokat szabadna csak alkalmazni, akik természetes alkatukból kifolyólag vékonyak, és hangsúlyozom vékonyak,  nem pedig betegesen soványak.

A másik a kövér lányok kérdése. Természetesen fogadd el magad, meg minden, de vegyük már tudomásul, hogy a társadalom nemtudomhány, de sok százaléka el van hízva, ami nem csak esztétikai, hanem egészségügyi kérdés is, és hiába mondod egy 100 kilós lánynak, hogy te így vagy jó, ha szerencsétlen a lépcsőn nem tud felmenni, vagy elveszti lassan a barátait, mert úgy érzi, hogy mindenhonnan kinézik. Nem hiszek semmi csodamódszerben, sem fogyókúrában, sem életmódváltásban. Ettől függetlenül kell mozogni, meg normális, emberi fogyasztásra alkalmas ételeket enni, de minden agyban dől el. Szerintem. Ezt kellene tudatosítani, és valahogyan segíteni. No villámdiéta, fogyasztópor.

És a harmadik része a dolognak, és szerintem ez a legkiterjedtebb probléma: azok a lányok, akikkel semmi baj nincs, viszont azt gondolják, hogy van, mert körülöttük mindenki max 30 kiló, és xs-es ruhákat hord. És ezzel tényleg nem tudom, hogy mit lehet csinálni. Főleg mert én is csak addig érzem jól magam, amíg nem áll mellém egy xs-es csaj. Mert onnantól kezdve nem lehet tükörbe nézni. És az xs-es csajok minden népszerűek és önbizalommal telítettek. (Najó, most egy bizonyos típusra gondolok).

Szóval szerintem semmire nem megoldás ez a pár kép, de meghallgatok más véleményeket.

Annak, hogy több éve abbahagytam a blogírást rengeteg oka volt, mint ahogy annak is, hogy egyáltalán írtam. Többek között az, hogy kényszeresen szeretném valahogyan elmenteni azon gondolkodásaimat ostobaságokról, melyek richtig nem akkor jutnak eszembe, mikor leülök írni, hanem buszon-villamoson, egyéb helyzetekben, tehát ez egyben a befejezés okainak is egyike. 

Másrészt mindig azt gondoltam, hogy különleges tehetségem lenne az íráshoz, ha végre egyszer rendesen nekilátnék, sajnos ennek ellenkezője bizonyosodik be, visszaolvasva évekkel ezelőtti irományaimat.

Ezenkívül senki nem olvasta. Csak néhány barát, akiket fegyverrel kényszerítettem.

Alapvetően nem vagyok egy lehangolt alkat, ablogok viszont a legeslegrosszabb hangulataimat és agyszüleményeimet tükrözik, hiszen a réten virágok közt ugrálva irtózatos boldog mosollyal az arcomon (mint gálvölgyi), valószínűleg nem kapom elő a laptomot szivecske mintás kötényemből, hogy leírjam: óh, mily csodás a világ.

Ellenben vasárnap délelőttökön (a francba, megint vasárnap van) nagy a csábítás, hogy az aktuális teendők, tanulás, takarítás, egyéb értelmes cselekvések helyett elsírjam mennyire nincs kedvem mindezeket végrehajtani. Mint most.

Ennek tehát se sok valóságalapja, se értelme nem lenne, így tehát minek. 

Viszont mostanra megint elértem az első ponthoz, vagyis a mitévő legyek, regényt akarok írni, de se ihletem, se időm, se energiám, se képességem, se semmi, viszont valamit kell, tehát...

üdv megint.